Olvasói levél és fotó a Szárhegy öröksége regényről.

Dudás Hanga gondolatait olvashatjátok el a Szárhegy öröksége regényről. Ez a könyv kézről kézre jár, családban, barátok között, mind-mind forgatják és szeretik. Hála!

Sokára, de végre elolvastam a Szárhegyet, és mint előző könyved, ez is mélyen megérintett. Nem csak azért, mert Juliban néha magamra ismertem (lehet, hogy van abban valami, hogy a név kötelez :-)), de maga a helyszín, a kutatás is közel áll a szívemhez. Már jó néhány napja befejeztem a könyvet, kellően lecsillapodtak az érzéseim, a honvágyam, ami az elolvasása után rám tört. Szeretném Veled megosztani, hogy miért is érzem így! Nem csak azért, mert rajongásig szeretem a történelmet, kutatom a múltat, hogy honnan jöttem, mit örököltem, ha örököltem az őseimtől. Kicsit úgy, mint Juli, én is hiszem, hogy a múlt hatással van a jelenre és ha ez nem is túl pozitív, álmodozó, föld felett lebegő személyiségemnek köszönhetően legtöbbször a múltban élek és ragadok.

Édesanyám és családja Erdélyből származik, én Budapesten születtem, csak a nagyszüleimet jártunk haza látogatni addig, amíg a nagypapám meg nem halt.Kivételes tehetségű ember volt, amolyan igazi, bajszos erdélyi kis ember, ezermester és gyönyörűen rajzolt, bár sohasem engedték, hogy azt tanulhassa, amit igazán szeret. Kedves volt velem a Jóisten, hogy ebből a tehetségből én is örököltem egy morzsányit és ha ő nem is tanulhatott, én megtehetem mindkettőnk helyett is, csak azt sajnálom, hogy nem érhette meg és nem oszthatom meg vele. Visszatérve a könyvhez én is együtt gondolkoztam Julival, csakúgy, mint Emmával, tűkön ülve vártam, hogy mi derül ki, hogy hogyan illeszkednek össze a kis puzzle darabkák és alkotnak egy egészet. Csaba kifejezetten szimpatikus volt számomra, mosolyogva gondoltam vissza, hogy felnőttebb fejjel, milyen volt, amikor székelyekkel találkoztam, csakúgy, mint Julit, meglepett a nyíltságuk, az őszinte, heves viselkedésük, amit korábban Magyarországon nem tapasztaltam.