Magamról

Tapodi Brigitta vagyok, 1977-ben születtem Budapesten. Dunaharasztiban élek a családommal. Romantikus, illetve történelmi regényeket és novellákat írok.

2013-ban jelent meg első regényem Szárhegy öröksége címmel, amely a mesés Erdélybe és egy önismereti útra viszi magával az olvasót. A regény idén megérte a negyedik kiadást.  

2015-ben a Történelmiregény-írók Társaságának (TRT) rendes tagja lettem. Még ebben az évben az Oltár Kard Legenda antológiagyűjteményben jelent meg Lezárt vagonok című novellám, mely a II. világháború után kitelepített német származású magyaroknak állít emléket.

2018-ban a TRT Évszázadok ösvényein novelláskötetében helyet kapott a Kalászszemnyi erő című novellám. Ez az írás Semmelweis Ignác életének egy fordulópontját dolgozza fel. 

2019 májusában megjelent második történelmi, romantikus regényem, melynek címe A hajtű. Ez a regény két történeti és időbeli síkon játszódik, két asszony sorsát ábrázolva, akiknek életét egy régi, míves ékszer és egy festmény fonja össze. A regény eddig két kiadás ért meg.

2019-ben A TRT Harcosok Vértanúk Boszorkányok novelláskötetben megjelent Kéz, fej és szív című novellám, melyben Brunszvik Teréz munkásságába nyújtok bepillantást egy novella erejéig. 

2020-ban A TRT Átok, Bosszú, Erény novelláskötetében megjelent a Vágányok a jövőbe című novellám.

2022-ben három pályázaton szerepelt sikerrel három novellám. Beválogatott írásaimat az alábbi kötetekben olvashatjátok:

Ez-könyv kiadó, Anyám szíve, pályamunkám: Szívleves.

Marysol könyvkiadó, Cseresznyevirágzás, pályamunkám: Sziromban fogant pillanat.

Élő Irodalom, Élő könyv, Erdei pad, pályamunkám: A lány, aki megtanított szeretni.

Kövess engem a fészbukon a legfrissebb információkért:

https://www.facebook.com/tapodibrigitta

vagy az instagramon,

de bátran írhatsz is nekem: tapodibrigi@gmail.com